Az Omlás az eddigi életmű összegző továbbgondolása, egy kötetről kötetre következetesen új kérdésirányokat és megszólalásmódokat kikísérletező poétikai építkezés eredménye. E gondos és gondterhelt töprengések nem nyugvópontok könnyelmű kijelölései, sokkal inkább tragikus életesemények, botrányos hétköznapiságok és eleven transzcendenciaélmények feszültségtereit képzik meg, melyek a teremtés kaotikus rendjétől vezetnek el a megelőzni vágyott egyetemes világégés víziójáig. Mindeközben ez az intenzív, trenírozott figyelem olykor magát is megpillantja, s a továbblépés lehetőségeit felismerve rejtőztetett költői önszámvetéseket végez. Szakadatlan csomósodnak össze szálak és szálazódnak szét csomópontok, de „nincs kikényszerítve / a vége semminek.” „Gyűjtés, javítás, megőrzés, címkézés, feldolgozás. Mielőtt bemutatnák az érinthetetlen tárgyakat, helyet keresnek a meglévő félreértések térképén néhány újabb ismeretlennek, s feltámadnak a dolgok, amint az eleven emberek emlékei közé visszaférkőztek. Egy másik történet részeseiként, más szavak közt és másféle dolgok rendszerében kiemelkednek az időből.”
